2012. május 19., szombat

1. Alaptétel: vidéken a levegő és a virág is más


Vidéki virágosnál minden esetben jobban járunk, mint Budapesten. Elnézést az érintett fővárosi üzletektől. Ugyanis vidéken a boltos érdeke megtartani a vevőkörét. Budapesten, ha egy betévedőt átvernek (mást kap, mint amit akar, vagy lekonyul a virágja hamar), majd jön a következő. Sosem olyan friss az áru, mivel nincs hely hűtőkamrának (meg az ideig-óráig bérelt üzlethelyiségbe nem is akarnak beruházni), ezért inkább kémiai szerekkel próbálnak mű frissességet fenntartani sokhelyütt. Így a költemény a célszemélyhez érve lekókad. Ha egy vidéki boltba bemegyünk ezért tűnik kevesebbnek a vágott virág választék: mert a hűtőből hozzák elénk, nem poshad egész nap a kirakatban.

Ha temetésre, vagy ballagásra vagyunk hivatalosak, akkor is érdemes utánanéznünk a helyi virágos telefonszámának és nála rendelni. Az esetleges helyi szokásokkal is ő van tisztában, mi több vidéken a temetésekre általában díjmentesen ki is szállítják a koszorúnkat, nem kell a hónunk alatt hurcolni. Azt a ciki helyzetet is megelőzhetjük így, hogy az elhunyt legszorosabb hozzátartozóinál nagyobb, impozánsabb koszorút vigyünk, erős feltűnést keltve. A vidék mellett szólnak az árak is.

Hogy mennyire megéri a vidékkel tervezni arra szolgáljon egy adoma: Anyukámhoz jött egy idős bácsi, akinek a pesti menye a lelkére kötötte, hogy tőlünk hozzon virágot, mert mindig az tart a legtovább, amit innen Gombáról visznek (pedig ez még utazik is). Ennyi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése